November óta dolgozunk együtt a Kár c. közösségi előadáson 12 hivatását elvesztő, különböző területről érkező civil emberrel.

A munkafolyamatunk egyik állomása az volt, hogy Dányi Viktória fotós-táncosunkkal mindenki készítse el a következő három fotót.

Az egyik fotó legyen az elvesztett hivatásukhoz kapcsolódó ÖN-KÉP.
A második a veszteségükhöz - amit a madár szimbolizál - való viszonyuk, és végül egy portré.

Egyik sem könnyű, de csodálatos fotók szültettek, amiket hamarosan meg is mutatunk nektek itt, és az instagram oldlaunkon.

Ismerjétek meg a KÁR közösségi előadás 12 bátor résztvevőjét, akik szembe mertek nézni a fájdalmukkal és nem félnek róla beszélni!

Kár

közösségi színházi előadás
tizenkét hivatását-vesztő emberrel és a Madárral

„Kár, hogy nem tudtam azt mondani, amit szerettem volna. Amit kellett volna. Annak, akit
illet.
Kár, hogy olyan sokáig hagytam. Hogy mindig azt hittem, ezt már nem lehet.
Kár, hogy a dühöm befelé méreg. Hogy rámentem. Ha most rám nézel, talán el sem hiszed,
mire voltam képes. Talán már nem is látszik, miért kellett volna kiállni mellettem?
Kár, hogy elhittem, minden megkérdőjelezhető. Hogy nincs választásom.
Kár, hogy nem voltam többen. Hogy mindig olyan rohadtul egyedül.
Kár, hogy én is elárultam magunkat. Ne nézz így rám, nincs jó döntés.
De bánkódni is kár.
Kár! Kár! Kár! – mondja a Nagy Fekete Madár a kis kopasz magyar fán.
Mégis kár volna most hagyni ezt. Nem kapaszkodni össze, nem énekelni, sikítani és táncolni,
vállalni ami történt, aki vagyok, aki lettem.
Mert ki vagyok, ha nem csinálhatom azt, ami éltet? Egész népemet már nem fogom,
legalábbis középiskolás fokon…
És ez a KÁR mérhetetlen.”
 
A Kreatív Európa Program támogatásával megvalósuló The Bird Experience című projektben öt európai ország egy-egy kortárs tánc társulata közösen gondolkodva, ám
különböző utakat bejárva dolgozza fel a veszteség témakörét, különféle civil csoportok bevonásával és egy nagy fekete madár segítségével.

Magyarországon Szabó Réka és alkotótársai egy zárt drámacsoport keretén belül tizenkét elszánt, különböző területről érkező civil felnőttel dolgoztak. Olyanokkal, akik
elvesztették, vagy épp most veszíthetik el a hivatásukat, ami identitásuk része, addigi életük elsődleges mozgatórugója volt.

A közösségi előadásban velük és a Nagy Fekete Madárral arra teszünk kísérletet, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a veszteség megfogalmazásáról, fájdalmaink

tudatosításáról, az érzéseink megéléséről és kifejezéséről. Vallomások erőről, fájdalomról, bátorságról, magányról, harcról, szégyenről és árulásról. Szövegben, hangban és
mozgásban.

 Az előadás során bepillantást nyerünk a másik négy ország előadásaiba is, melyek a miénkkel egy időben történnek. A projektben részt vevő szervezetek: a koppenhágai
NextDoor Project (DK), a budapesti The Symptoms / Szünet Együttes (HU), a moskoseli Northern Sustainable Futures (SE), az athéni Zita Dance company (GR) és a granadai Asociación Companiá Danza Vinculados (E).

Szereplők, alkotók: Andorka Tímea, Balpataki Katalin, Barbarics Márta, Bereczky Zsuzsanna, Blaskó Ági, Clease Piroska, Cseh György, Kiss Kata, Losits Krisztina, Pászthy-
Sipos Andrea, Simon Andrea, Szűcs Lilla

Közreműködik: Oláh Balázs táncművész
Rendező: Szabó Réka
Dramaturg: Simányi Zsuzsanna
Kreatív munkatárs: Raubinek Lili, Dányi Viktória
Konzulens: Kánya Kinga
Videó: Bognár Benedek
Fotó: Dányi Viktória
Támogató: Kreatív Európa Program

A hivatás elvesztését siratni illegális gyász. Míg egy haláleset kapcsán elfogadható a fájdalom nyilvános megélése, ha valaki a hivatását gyászolja, az a külvilág számára sokszor értelmezhetetlen, vagy akár megkérdőjelezhető.