A 2010-ben Veszprémben megszervezett Tánc Fesztiválján az előadás elnyerte a legmerészebb koncepció díját.
Mit jelent értelmesen tölteni azt az időt, ami most múlik, meg most is, meg amíg kimondom, hogy „most”, addig is?
Az előadásban a Tünet Együttes munkáira jellemző kísérletező kedv játssza a főszerepet. Különleges struktúrája és technikai megoldásai modellezik azt a választási kényszert, amely egész életünket átszövi: a kezdet és a vég között kavargó történések káoszának a néző intenzív figyelme, valamely kiválasztott részletben való elmélyülése adhat értelmet. A színészek, táncosok és zenészek közreműködésével készült "performansz-verkliben" a néző egy speciális technikai megoldás segítségével döntheti el, kinek az életébe, melyik szereplő sorsába hallgat bele. Mint egy rádiós valóságshow-ban, váltogathat a folyamatosan élő műsort közvetítő csatornák között: az elkapott sorsmorzsákból így minden néző saját történetet állíthat össze, amely senki számára és egyetlen másik estén sem lesz ugyanaz. A színházban, ahogy a hétköznapi életben is: ha mindent meg akarsz kapni, mindenről lemaradsz.
Az előadáshoz Bill Viola Nantes Triptych című videó installációja szolgált inspirációul.