A Tünet Együttes tizenegy Beckett-játékból készült előadásának címét látván kaján mosollyal állapítottam meg, hogy az alkotók alighanem indulni szándékoznak a nézőt leginkább elrettentő előadáscímek versenyében.
Beckett’s sort-pieces are connecting to each other without any special explanation but with our strong reason and is growing into a single marathon vision.
Beckett doesn’t complain about despondency of existence. Conceiving of helplessness he makes a shot to do something: in a diversity of theatrical forms he manifests the pale hope that gives sense to our life. All the pieces of Catastrophe Marathon are “bracing symbols”, printing their negative into our subconscious and on its contours, as a cryptogram, unspeakable contents will be tangible. These are coded messages for our inner universe.